ÁLLÁSPÁLYÁZAT BISCHITZ JOHANNA INTEGRÁLT HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT Időskorúak Tartós Bentlakásos Otthona Dózsa György út pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében Vezető ápoló Munkakör/feladatkör betöltésére.

Feladatok:

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):
  • A szakmai vezető iránymutatása mentén szervezi az ellátottak egészségügyi ellátását, ápolását, gondozását – kiemelt figyelemmel a demensellátásra.
  • Irányítja és ellenőrzi az egységek munkáját, elkészíti munkabeosztásukat, jóváhagyja munkarendjüket.
  • Együttműködik az intézmény orvosaival, gondoskodik a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, előírások szerinti kezeléséről és folyamatos utánpótlásáról.
  • Kapcsolatot tart az egészségügyi ellátást biztosító szervezetekkel.
  • Részt vesz a gondozási tervek kidolgozásában, ellenőrzi azok végrehajtását, ellenőrzi a gondozási dokumentációk vezetését.
  • Az ellátással kapcsolatos kérdésekben kapcsolatot tart a törvényes képviselőkkel, hozzátartozókkal.
  • Ellenőrzi a takarítási, higiénés tevékenységek megfelelőségét.
  • Gondoskodik a foglalkozás-egészségügyi és járványügyi előírások betartásáról.
  • Egészségügyi témájú tájékoztató programokat szervez az ellátottak részére.
  • Közreműködik a szakmai program és az intézményi szabályozók előkészítésében.
  • Közreműködik időszaki adatszolgáltatások, statisztikák előkészítésében.
  • Részt vesz az esetleges panaszügyek kivizsgálásában.
  • Együttműködik az intézményi programok lebonyolításában.

Elvárások:

Álláshirdető szervezet bemutatása: A jelen pályázati kiírással keressük azt a személyt, aki a pozíció betöltéséhez szükséges kiválóságot döntő részben már magában hordozza, de a névadóhoz méltó magas elvárások érdekében történő fejlődésre, rendszeres megújulásra nyitott és részt kíván venni abban a munkában, amelyet a VII. kerületiekért végzünk. A vezetői megbízás határozott időre, 3 évig szól. A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A határidő után, valamint a hiányosan beküldött pályázatokat érvénytelen pályázatnak tekintjük. Kérjük az e-mail tárgyában feltüntetni a pályázat azonosító számát: MÜ/49-18/2024, valamint a beosztás megnevezését: vezető ápoló. A pályáztató fenntartja a pályázati eljárás eredménytelennek nyilvánítási jogát. A jogviszony létesítésre 4 hónapos próbaidő kikötése mellett kerülhet sor. Amit kínálunk: az önkormányzat rendeletében és a Humán Szolgáltató belső szabályzataiban foglalt juttatások. Munkaruha juttatás. Az Otthon a 2019-es évben került teljes felújításra, korszerűsítésre. Színes, otthonos, családias, meleg ellátó egységek kerültek kialakításra, az európai normáknak megfelelő bútorokkal és kiegészítőkkel. Az ápolási és a demens részleg teljesen akadálymentes, mindegyik lakószobában digitális elektromos ágy lett elhelyezve, megkönnyítve az ápolásra szoruló lakók helyzetét mindennapjait és figyelembe véve az ergonomikus munkahely munkafeltételek kialakítását. A mobilizálásban gyógytornász áll a szakdolgozók rendelkezésére. A nővérek gondozók kényelmét két különálló helyiség szolgálja, kényelmi eszközökkel ellátva. Egyéb információ az alábbi linken található: http://bjhuman.hu/szolgaltatasok/idosek-bentlakasos-otthonai

Előnyök:

Feltételek, Előnyök Pályázati feltételek: Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
  • Büntetlen előélet
  • Cselekvőképesség
  • Magyar állampolgárság
  • Erkölcsi bizonyítvány
Elvárt végzettség/képesítés:
  • Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Egészségügy és szociális gondoskodás, tovább nem bontható, Főiskola, diplomás ápoló - okleveles egyetemi ápoló - okleveles ápoló - intézetvezető - mentőtiszt
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
  • Foglalkozás egészségügyi alkalmasság
  • MS Office (irodai alkalmazások) felhasználói szintű ismerete
  • Ápolói területen szerzett - legalább 1-3 év szakmai tapasztalat
  • Kiváló szintű vezetési képesség
  • Együttműködési készség, jó kommunikációs készség
  • Önálló munkavégzési képesség, határozottság, megbízhatóság
  • Kiváló szintű pontosság, precizitás
  • A pozícióban általában elvárt terhelhetőség, magas stresszkezelő képesség
  • Magas szintű empátiás készség
  • Kiváló szintű kommunikációs és együttműködési készség
  • A prioritások helyes meghatározásának képessége
  • A pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul.

Ajánlatunk:

Pályázat elbírálása során előnyt jelent: A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem Egyéb pályázati előnyök: - Egészségügy, szociális területen szerzett - legalább 1-3 év vezetői tapasztalat

Munkavégzés helye:

Munkavégzés helye: Budapest A munkavégzés pontos helye: Budapest, Dózsa György út 46.

Munkavégzés helye

Budapest

Jelentkezem az állásra ›